Az ellenzéki együttműködésről ötleteltek a pártok a Blahán
A Blaha Lujza téri közös ellenzéki tüntetésen a pártok vezetői már a 2018-as választási összefogásról beszéltek. A tüntetésen néhány ezren vettek részt.
A Blaha Lujza téri közös ellenzéki tüntetésen a pártok vezetői már a 2018-as választási összefogásról beszéltek. A tüntetésen néhány ezren vettek részt.
Egy sípoló ember nem tetszett a környéken állóknak. Ungváry Krisztián történész is sípolt az állami ünnep közben, valaki megütötte, meg is sebesült a fején.
A párt ismét benyújtja a javaslatát az ügynökmúlt feltárásáról.
Rogán Antal késéssel érkezhetett a Kossuth téri ceremóniára, bár a Hír TV szerint ez nem így volt.
Juhász Péter és az ellentüntetők végigsípolták a Kossuth téri Orbán-beszédet, a sípolók és a kormánypártiak több helyen összeverekedtek. Orbán Viktor a visszajáró kommunizmusról és Európa elszovjetesedéséről beszélt. Az ellenzéki pártok a Blaha Lujza téren tartottak rendezvényt. Ezek voltak az 56-os megemlékezések percről percre!
Brutálisra sikerült a 10 évvel ezelőtti október 23-a: az öszödi beszéd kiszivárgása miatti tüntetések összecsapással végződtek, amelyben több ember - köztük Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő is - megsérült.
Tömegek az utcán, tankok a villamossíneken, falfirkák és falragaszok, romok és roncsok a budapesti utcákon – október 23-a és az utána következő hetek a tömegtüntetésekről és az utcai harcokról lettek híresek, most ezeket az eseményeket mutatják be még élethűbben az e heti HVG-ben és a hvg.hu-n megjelenő eddig publikálatlan színes fotók!
A tudósító az első percben szomorúan konstatálja, hogy nem tud észrevétlenül lelépni, ugyanis abban az esetben mintegy 25%-kal csökkenne a hallgatóság létszáma. Ellenzéki tüntetés, Magyarország, 2015.
Próbálkoztak a pártok és a civilek is, de politikailag forró ünnepünk nem volt. Képes összefoglalónk a napról.
Úgy tűnik, ha nincs itthon Orbán Viktor, akkor se békemenet, se többezres kormányellenes demonstráció nincs. A fideszes politikusok a menekültkérdést és a határok megvédését helyezték fókuszba, az ellenzéki pártok néhány szimpatizáns előtt letudták a gyors '56-os beszédeket. Összefoglaló a nap eseményeiből.
Orbán üzent a Kossuth tér szélén álló sípolóknak és Európának is, amelynek meg kell akadályozni az "elszovjetesedését".
Az óriási füttykoncerttől nem lehet hallani a színpadon zajló műsort.
Forradalmat nem lehet előrelátni, de a Magyar Nemzet szerkesztőségében a gépírónő mégis így kiáltott fel már előző este, amikor Hegedűs B. András, a Petőfi Kör titkára telefonon diktálta követeléseiket: „András, kérem, ez forradalom!” A tüntetésre készülő diákokat pedig megerősítette szándékaikban a hivatalos pártlap támogató vezércikke.
Ha később parkolástól elzárt területen felejtette a kocsit, most megtudhatja, hogyan szerezheti vissza.
Budapest több kerületében lesznek forgalomkorlátozások a napokban az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából szervezett rendezvények miatt. Egyes korlátozások már ma életbe léptek.
Ezer sípot osztanak ki a Füttykoncert Orbánnak című, vasárnapi demonstráció szervezői a résztvevők között.
Nemzeti ünnep, tájfun a Fülöp-szigeteken, súlyos buszbaleset Franciaországban, újabb terrortámadás Izraelben, liberális győzelem Kanadában, merénylet Svédországban, menekültek a senkiföldjén és gitározó amerikai külügyminiszter a hét képein. Nézzék meg Nagyítás-fotógalériánkat
Maléter Pál mindig a hazájáért harcolt, és soha nem hagyta volna el Magyarországot - mondta Maléter Pál özvegye az M1-nek.
Dudás Ferenc a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt az '56-os forradalom idején. Akárcsak ma, akkor is felvállalta, hogy jobboldali érzelmű, ennek ellenére főiskolára ment, jól élt, de a valódi örömöt a rendszerváltás hozta el szmára. Életéről a Magyar Rádióban beszélt.
Néhány százan voltak az ellenzéki tüntetésen a Nemzeti Múzeum előtt, de még így is ezen vettek a legtöbben részt.